2015. május 18., hétfő

FELHÍVÁS! Hol vannak Magyarország legszebb szalonjai?

sz1.png

Keresem Magyarország legszebb szalonjait, ahol nem csak a kiszolgálás, de a design is kifogástalan!

Ugyan én azokat a fodrászokat szeretném szárnyaim alá tömöríteni, akik bevállalják, hogy házhoz mennek a vendég kedvéért, de már régóta kutatom Magyarország legszebb szalonjait, de eddig nem sok sikerrel. Pedig meggyőződésem, hogy léteznek szép, és igényes szalonok Magyarországon! Ezért azt találtam ki, hogy keresgélés helyett várom a szalonok jelentkezését, méghozzá azokét a szalonokét, akik elég szépnek, és szakmainak érzik azt a szentélyt, ahol az embereket is boldoggá, és széppé varázsolják!
Amelyik szalon elnyeri a tetszésemet, annak a képét és az elérhetőségeit (név, cím, telefonszám, web) egy blogbejegyzésben ki is fogom hirdetni! Ezt az oldalt naponta több ezren látjátok, olvassátok, az új blogot több százan már, és mind a két helyre ki fogom tenni a legszebb szalonokat. Ez több, mint egy verseny! Ez több, mint egy reklám lesz a szalonoknak! Ez egyben egy szakmai díjjal is felér, hisz a Fodrászblogot nem csak a vendégek, jövőbeli vendégek olvassák, hanem a szakma dolgozói is! És erre csak két hétig lehet jelentkezni!
Amit mindenképpen küldjetek el:
  • 3-5 kép, minimum 400x300 pixel, maximum 1,5 Mb képenként
  • A szalon nevét, pontos címét, központi telefonszámát (ha van), honlapjának a címét (http:// stb.) és akár a facebookos oldal linkjét, ha van.
  • Egy rövid szöveges (max 1000 karakter) leírást, hogy miben erős a szalon (hajhosszabbító, remek dauer, kontyban verhetetlen, stb.)
E-mail cím: info.fodraszblog@gmail.com
Jelentkezési határidő: 2015.05.17. - 2015.05.31.
Erről a blogok megjelenései a határidő letelte utáni első-második hétben várhatóak. (Összesítenem kell, szortíroznom, megszerkeszteni a bejegyzést, ehhez idő kell, türelem.)
Ki ne szeretné a szalonját Magyarország vezető (fodrász)szakmai blogjában olvasni, méghozzá csak elismerő mondatkörnyezetben? Vigyázat, rangsorolni fogok!
Az email elküldésével mindenki hozzájárul, hogy az e-mailben szereplő adatok és képek kihelyezésre kerülhetnek egy blogbejegyzés keretein belül a fodraszblog.blog.hu és a fodraszblog.blogspot.hu oldalakon.

Nincsenek megjegyzések: