2014. október 28., kedd

Kuponozás fodrász szemmel

Mai bejegyzésem nem kifejezetten a hajakról fog szólni. Inkább most a másik oldalt szeretném bemutatni a jelenleg nagy trendnek számító kuponozás kapcsán. Meg fognak kövezni a kollégák, de be foglak avatni titeket a kuponozásba, ahogy azt mi csináljuk!


A kuponok óriási kedvezményeket tudnak a felhasználóknak adni, amit egyébként nem kaphatnának meg a szolgáltatóktól és kereskedőktől. Cserébe a cégek megtöbbszörözhetik az ügyfélállományukat. Ez számomra, fodrászként annyit tesz, hogy nem kell magam egy csomó hatástalan fórumon hirdetnem, és mindenféle ilyen-olyan akciótervvel a publikum elé állnom, hanem interneten regisztrálok pár kupon oldalra, feltöltöm képekkel és leírásokkal a szolgáltatásomat, majd "hajrá!", csinálják helyettem a többi dolgot a kuponosok, mert én hátradőlhetek és várhatom a leendő vendégeimet. (Jelenleg is fut kuponom, akit érdekel, az klikkeljen erre a mondatra.) 


Igazából csak ezután jön a java, hisz a legtöbben azt hisszük, hogy itt kész a történet. Pedig csak ekkor kezdődik el!

Figyeljük, és nyomon követjük, hogy hányan nézik a kuponunkat, legalábbis, ahol erre lehetőség van. Azt is figyeljük, hogy hányan veszik meg, mennyi fogy belőle. Ha nem azonnal felhasználható kupont kínálunk, akkor pár álmatlan éjszaka, amíg jelentkezni fog az első vásárlónk, és magával hozza a kuponunkat. Ha a kuponja a kezünkben van, akkor megkapja a kifizetett kupon szolgáltatását, legyen az mosás-vágás, vagy épp egy hónapra korlátlan szárítás bérlet. A kupont ekkor még nem dobjuk a kukába, mert vissza kell igazolni a rendszerbe, hogy a vendég megjelent nálunk, és a szolgáltatást megkapta, mert csak ezután kapjuk meg mi a pénzünket. Persze a kuponosok a saját jutalékukat leveszik előtte, de ekkor már pénzünknél vagyunk. Hurrá!


Ugyanakkor, ha csak erre koncentrálunk, akkor tök feleslegesen kuponoztunk, mert a vendéget nem tudtuk megtartani. Itt a fodrász vérmérsékletétől függ, hogy mivel tudja ott tartani a megszerzett vendéget, vagyis Titeket! Nektek továbbra is ugyanazon az áron nyújtja a szolgáltatását, vagy ha legközelebb magaddal hozol valakit, akkor csak a szolgáltatásotok felét kell kifizetnetek, így egyikőtök haja ingyen volt, stb.
Nekünk, fodrászoknak ez az igazán nagy kihívás. Nem a kupont összeállítani nehéz, hanem azon agyalni, hogy "oké, eljött hozzám, de most hogyan tartsam meg?". Azt tudjuk jól, hogy mesterei vagyunk a szakmának, hisz ezért merünk kuponozni, de a félsz akkor is ott van bennünk, hogy vajon ez elég?


Kezdetben csak felhasználója voltam a kuponoknak, mert ezáltal olcsóbban tudtam pancsolni a drága sokcsillagos wellness tanyákban. Lassan átcsúsztam oda, hogy nem érdekelt hova megyek, csak az a legolcsóbb, legnagyobb kedvezményt kínáló, legnagyobb extrákat nyújtó hely legyen. És rosszul érintett, ha ezeket nem adták ingyen! Manapság, hogy már kuponozó fodrász vagyok, felháborítónak találom, hogy a kuponos vendégeim nem hajlandóak többet fizetni a szolgáltatásomért, hisz a lelkem kiteszem! 

Nem akarok senkit sem elrettenteni a kuponozástól, sem felhasználót, sem szolgáltatót! Sőt, ennek van egy sajátos hangulata mind a két oldalon! Nekem az életemet jobbá tette, és bízom benne, hogy a tiéteket is. Erről csak azért írtam, hogy lássátok: amikor megvásároltok egy kupont, és igénybe vesztek egy szolgáltatást, akkor ne csak a kupon értékét lássátok benne, hanem a szolgáltatás színvonalát is. Mert később, ha visszamentek egy már bevált kozmetikushoz, fodrászhoz, vagy akár egy étterembe, ahova vissza is várnak, akkor az mind a két félnek jó. Egyrészt a cégnek, hisz megint lesz vevője/vendége, másrészt nektek is, mert bízhattok a cégben, és bízhattok abban is, hogy kiemelten fognak titeket kezelni, akár még olcsóbban is!

2014. október 27., hétfő

Zsíros vitaminok, hogy hízzon a haj

Sokat hallunk manapság a vízben oldódó vitaminokról, hogy mennyire egészségesek, az egész szervezetre jótékony hatásuk van, akár belülről, akár kívülről adagoljuk a testünknek. Ilyen például a legismertebb, a C-vitamin. Savanykás íze miatt sokan azt hiszik, hogy a citromban van a legtöbb, pedig a gyümölcsök közül az egyik legkevésbé C-vitamin dús finomság, ellenben a kivivel. De erről bárki percekig tud beszélni, hisz tényleg felkapott téma.

A zsíros vitaminok azonban más tészták. Szedésük fokozott óvatosságot igényel, mivel a szervezet elraktározza hosszú időre, és nehezen ürül ki, ellenben a C-vitaminnal. Túladagolásuk éppen ezért komoly veszélyekkel járhat!

A-vitamin

Egyetlen hámvédő vitamin, ami sárga, olajszerű folyadék formában kapható. Hiánya látás csökkenéshez, farkasvaksághoz vezet, továbbá a bőr elszarusodik, valamint a nyálkahártya és a csontnövekedés is lelassul. Elővitaminja a magas karotin tartalmú növényekben található, ilyen például a paraj, a sárgarépa és a cékla.
Az A-vitamin egészségesen tartja a bőrt, a hajat, a fogínyt, és a fogakat is. Növeli a légúti fertőzésekkel szembeni ellenállást is. Túladagolása folytán viszont a csontok törékennyé válnak, fájnak, valamint hányás-hasmenés és májnagyobbodás lép fel.


D-vitamin

Napfény vitaminnak is nevezik. A szervezetben a növényi illetve az állati eredetű provitaminból napfény hatására keletkezik. Szabályozza a csontok és a fogak képződéséhez szükséges kálcium és foszfor felhasználását. Szükséglete a szervezet állapotától függ, ezért minden esetben forduljunk orvosunkhoz, ha erről tájékozódnánk. Hiánya angolkórhoz vezet, valamint felnőtt korban az ekcéma okozójává válhat.


E-vitamin

Tokoferolnak is nevezik a szaknyelvben, de ez minket nem érdekel. Az sokkal jobban érdekel és érint, hogy aki E-vitamint szed, az hosszabb ideig megőrzi a fiatalságát, mert késlelteti a szövetek oxidációját, vagyis erélyes antioxidáns hatása van. Mivel bőrön át is kiválóan felszívódik, ezért kozmetikai szerekben konzerválószerként is alkalmazzák. A sejtek megújításában van fontos szerepe, így a sebeket is gyorsabban gyógyítja. Legfőbb forrásai, ahol találkozhatunk vele: a teljes kiőrlésű magvak, búzacsíra-, és szójaolaj, brokkoli és spenót.


F-vitamin

Három létfontosságú zsírsav összetételéből keletkezik: linolsav, linolénsav és az arachidonsav. Mivel zsírsavak alkotják ezért többnyire a búza-, lenmag-, kukoricaolajban lehet vele találkozni. Ezeken kívül összefuthatunk vele a szójában és az olajos magvakban is, mint a dió, mogyoró, mandula...stb.
Az F-vitamin egészségesen tartja a bőrt és a hajat, ezért fodrász és kozmetikai készítményekben használják. A szervezet a májban raktározza el a vitamint. Hiánya bőrgyulladást, ekcémát és aknét okoz.

K-vitamin

Az egyik legfontosabb vitamin a C-vitamin után. Vérzékenység és hasmenés ellen alkalmazzák, ezért hiánya ezeket a betegségeket okozza. A lucernában, tengeri hínárban, tojás sárgájában, joghurtban és a leveles főzelékekben található meg.

2014. október 15., szerda

Miért kopik a szín a hajamból? vs. Miért nem fogja meg a festék a hajamat?

A mixtonoknál már bevezettem egy kicsit ezt a témát, és hűen ígéretemhez most ezzel folytatom. Sokan, sőt rengetegen szenvednek attól, hogy évekig fekete vagy vörös volt a hajuk és még a fodrász segítségével sem tudnak megszabadulni maradéktalanul az eddig kedvelt színtől. Vagy a másik eset, hogy sehogy sem fogja be a hajat a festék, mindig halványabb lesz.


Színméretek

Nem fogok itt kémiáról beszélni, hanem inkább leegyszerűsítem a dolgokat, hogy egyértelmű legyen!
A színek úgynevezett molekulákból állnak. Ezeknek a molekuláknak különböző nagyságuk van. Az átlagos nagyság, amiből mi ki fogunk indulni, és mindent ehhez fogunk viszonyítani, az a barna lesz, ami egy közép nagyság. Az átlag európai embernek barna a haja. Sajnos most diszkriminálni fogom a szőkéket és a vörösöket, tőlük most elnézést kérek ezért!
Szóval a barna az átlag méret. Ugyan ekkora a sárga is. Ennél kisebb a kék és alapból a hideg színek, beleértve a lilát is, de ezzel majd később foglalkozom, külön. A barnánál nagyobb méretű molekula a vörös és a meleg színek. Mivel a lila kékből és vörösből áll, ezért logikus lenne, hogy ezt középméretűre sorolnánk, ugyanakkor a kék apró és a vörös óriás termete miatt ugyanannyi arányban (1 rész kék, és 1 rész vörös) a vörös dominálna, így a lila két rész kékből és egy rész vörösből áll. Vagyis a kék molekulákból számszerűen több van, így a hideg színekhez soroljuk a lilát.



Amikor befestünk egy natúr, eddig festetlen hajat, akkor a következő dolog megy végbe a hajban:
Felnyitjuk a külső réteget éppen annyira, hogy...
...kiszedjük a barna színt, ...
...belegyömöszöljük a másik színt, ...
...és végül megpróbáljuk visszazárni a haj külső rétegét.
Ezt a folyamatot vizuálisan elképzelve észrevehetjük, hogy csak annyira nyitottuk ki a hajat, hogy a barna nagyságú színmolekulát ki tudjuk szedni. És itt többféle folytatási forgatókönyv van:

Hamvas, hideg árnyalatoknál

Az apróbb hideg színek könnyebben épülnek be a hajba, hisz az ajtó nagyobb, mint ők maguk. Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy liftbe széles ajtón rengeteg vékony kisgyerek akarna beszállni. A folyamat egész könnyen végbemegy. Emiatt "kapja be hamar" a hajat a hamvasító. Ugyanakkor az első emeletnél, ahol kinyílik a lift ajtaja, a sok kisgyerek ki is tud szabadulni a nyitott liftajtón, és nincs senki, aki megállíthatná őket. Ez a hajunknál a hajmosás, amikor résnyire, de a vízzel kinyitjuk a hajunk külső rétegét. A hamvas, kékes, lilás színek ezért tudnak hamar kifakulni a hajból. 

Vörös, meleg árnyalatoknál

A nagyobb vörös színeknek már meg kell küzdeniük a bejutással, mint ahogy Micimackó is beszorult az Odú bejáratába, ami nem az ő méretére lett kialakítva. Mivel a haj külső rétegét nem is lehet ilyen "beszorult" állapotok mellett teljesen lezárni, ezért a vörös színektől is el kell búcsúznunk a hajmosások alkalmával... Ugyanakkor, amelyik mégis bepréselte magát azon a nálánál kisebb lyukon, azt nehéz lesz onnan kirobbantani! A lila szín esetében ezt hívjuk vörösödésnek. A kék gyorsan távozik a nála nagyobb résen, viszont a bent rekedt vörös ott marad.

Következő alkalommal egy könnyedebb témával fogok érkezni!

2014. október 10., péntek

Mixtonok

Mik azok a mixtonok?

A mixtonoknak a hajfestés során az az elsődleges szerepük, hogy élénken, intenzíven frissítsék a színt. A mixtonokat keverő színeknek is szokták nevezni, ugyanis egy kis adagot szoktak belekeverni a festékbe, még felfestés előtt. Fodrászatilag a színirány erősítésére, de olykor gyengítésére is használjuk.



Színelmélet


Van a három alapszínünk: a piros, a sárga, és a kék. Ezekből az elsődlegesnek nevezett színekből lehet kikeverni a létező összes többi színt. A fehér és a fekete nem szín, hanem tónus. Ezeknek a színeknek van egy úgynevezett komplementer színük, amik a lenti színkörön a színnel szemben helyezkednek el. Vagyis a pirosnak a zöld, a lilának a sárga, a kéknek a narancs. A további harmad-, és negyedleges (stb.) színeknek ezek alapján lehet meghatározni, hogy melyik a komplementer színük. A komplementer szín az a szín, ami kiüti a vele szemben álló színt, így képezve barnát. Vagyis, ha valami nagyon sárga, akkor a lilával lehet gyengíteni a sárgásságot, és ezáltal egy halványabb barnát létrehozni.



Sok esetben fordul emiatt elő a következő eset:
Valakinek festett sötétbarna a haja. Világosabb, vörös hajat akar, és tanácsokra hallgatva leszívatja a haját szőkére, ami leszivatás után sárga lesz. Sárga hajára egyszerűen rámegy a festékkel, és csodálkozik, hogy "Jé! Narancsvörös lett a hajam!"
Ezt egyszerűen meg lehet akadályozni azzal, hogy a szőkítés után hamvasító samponnal mossa ki a szőkítőt a hajából. A hamvasító lila pigmenteket tartalmaz, de samponról lévén szó nem fog beépülni a szín a hajba, tehát kimosható lesz. Ezután a letompított nem sárga, hanem világos szőke hajon már elvégezhető lesz a vörösítés, mert nem narancs lesz a haj, hanem egy gyönyörű vörös hajat kapunk. Hozzá teszem, hogy ez az eljárás csak tartós festékkel ad ilyen eredményt, és hátránya, hogy a haj enyhén barnás beütést kap, tehát nem lesz annyira élénk. Itt jön a képbe a mixton! 

Arany, réz, és vörös mixtonnal általában a hajszínt erősíteni szoktuk. Kék, zöld, ezüst színnel viszont tompítani. Lilával mind a kettőt lehet, de a szőke hajak aránya miatt gyakoribb a tompítás.
Több mixtont érdemes nyomni a festékbe akkor, ha sötétebb elérendő színeredményt akarunk, és éppen hogy leheletnyit tegyünk, ha csak tompítani akarunk. A nagyon speciális szőkéknél ne használjunk mixtont, mert könnyen "bekapja" a hajat, vagyis a mixtonszín erősebben befoghatja a hajat. Korrigáláshoz viszont ajánlott. Korrigálásként a samponhoz is hozzákeverhetjük, nem feltétlen csak a festékbe szabad keverni. Minden mixtonnak amúgy van egy meghatározott keverési aránya, amit mindig részletesen leírnak a mixtonok palettájának a hátulján. Gyakorlatomból tudom, hogy akármelyik márkájú mixtont is kell használni, a kék haj eléréséhez az előírt 4-5 cm-t ajánlják kinyomni a tubusból, de ennek a két-háromszorosa is kevés lehet, ha olyan hajra akarjuk feltenni, ami nem szeret színeket befogadni. A vörös esetében jó arányokat szoktak megadni, de olykor lehet kevesebbet használni. Általánosságban elmondható, hogy a hidegebb árnyalatoknál többet kell használni, míg a melegebbeknél kevesebbet. A lila, ami az örök dilemma, hisz hideg és meleg szín is találkozik benne, a hideg színekhez érdemes sorolni.

Miért fog be másképp hajakat ugyan az a festék, és miért színtelenedik el a hajszín pár mosás után is, ha tartós festékkel festettük be?
Erről fogok írni a következő bejegyzésemben...

2014. október 6., hétfő

Fixálók

Valamilyen elő-, és utófixálót már mindenki használt életében. Esküvőknél előszeretettel fújják a menyasszony hajára literszám a hajlakkot, szalagavatókor a csillámport, vagy a fiúk, férfiak hajára a zselét, waxot. De mit is tartalmaznak ezek a kencék? Mi különbözteti meg őket egymástól?

Hajrögzítő oldatok és habok

Ezek nyákanyagból, alacsony százalékú alkoholból, konzerválószerből, illatból, olykor színből/csillámból és a haboknál hajtógázból állnak össze. Manapság előszeretettel hirdetik, hogy alkoholt nem tartalmaz a termék, de ne dőljünk be ezeknek a vegyszereknek, ha azt tapasztaljuk, hogy pár másodperc alatt köt. Esetleg az alkoholt másik acetátot tartalmazó vegyülettel tudják pótolni, de azok nem annyira biztonságosak, mert megnőhet a száradási idejük. 
Hajhabnál ügyelni kell, hogy törülköző nedves hajra kell egyenletesen felvinni, és hajhabtól függetlenül érdemes a tőre felvinni először. Tudom, hogy a haj nedvesen előszeretettel tapad a fejbőrre, de mielőtt felvinnénk a hajhabot, előtte az ujjainkkal fellazíthatjuk a hajunkat. Így is vissza fog tapadni, de már sokkal kevésbé kell akkor a fellazítással foglalkozni, amikor a hab a kezünkben van. Hab mennyisége függ a hajunk hosszától és mennyiségétől. Egy átlag haj habfelvevő képessége, ami mondjuk az állunkig ér, nagyjából egy teljes tenyérnyi, magasan teletöltve habbal. Kb, mint az öklünk. Ennél rövidebb, normál dús hajra érdemes a fél öklünket kinyomni habmennyiségben. Az a jó hab, ami kemény habként folyik a kezünkbe, és pacsmagolás után sem lesz vizes állagú. Ha boltban akarunk egy próbát tenni, akkor az ujjbegyünkre nyomunk egy körömnyi habot, és ha a három-négyszeresére duzzad az ujjbegyünkön, akkor az már félsiker, de ha morzsolgatjuk és nem kezd el folyni, akkor mindenképpen vegyük meg! A habok és egyéb rögzítők erősségét a nyákanyag-koncentráció fogja meghatározni. Nyákanyag lehet a teljesen természetes cukor is.

Hajrögzítő krémek és zselék

Jó minőségű krémeket tartalmaznak mindamellett, hogy gyógyhatású anyagok is kerülhetnek bele. Ezek is tartalmaznak természetesen nyákanyagot, konzerválószert a romlás ellen. A jobb minőségűekbe szoktak illatanyagot is keverni, de nem ritka a színező is. Ilyenek lehetnek a csillámzselék, waxok.

Hajlakkok, lakkok

Gyantaszerű anyagot szoktak felhasználni hozzá, melyet alacsony százalékú alkohollal higítanak, és hajtógázzal hajtanak ki a palackból. Itt a nyákanyagot a gyantaszerű anyag pótolja, mely erősebb tartást tud adni, és az alkoholos higításnak hála, még könnyebb a hajra permetezni. Kell mondanom, hogy ebbe is tehetnek illat és színanyagot? A jó hajlakkot onnan tudjuk leellenőrizni, hogy az ujjunk begyére fújunk, és figyeljük, ahogy elpárolog. Amikor megszáradt, akkor megnézzük, hogy mennyire ragad. Ha nagyon ragacsos, de simán, kisebb erőfeszítés nélkül szét tudjuk választani az ujjainkat, akkor ne vegyük meg! Ha száraz, de érezzük, hogy hozzátapadtak egymáshoz az ujjaink, akkor viszont mehetünk boldogan a kasszához.

Nem fogok itt reklámozni, de a saját tapasztalataimat meg fogom osztani.
Habból a kellemes, finom illata, és tartós fixálása miatt a Lisap hajhabjai váltak be. Árban 2000 Ft körül mozognak. Ez soknak tűnhet egy hajhabért, de szerintem megéri!
Zselét nem szeretek használni, helyette a Got2B Glue, hajragasztó vált be. Finom illata van, de tényleg nagyszerűen fixál, mindemellett még olcsó is (1500 Ft), és a drogériákban is kapni! 
Hajlakkból nekem a Revlon ProYou hajlakkjai a kedvenceim (500 ml-es kiszerelésben 2500-3000 Ft körül mozognak), de jónak és olcsónak tartom a Taftot is (250 ml-es kiszerelés 1200 Ft-ba kerül), amit viszont bárhol meg tudunk venni. Sajnos egyik kedvenc hajlakkomnak sincs jó illata. Jó illatú és jó tartást biztosító hajlakkból még a Wella hajlakkjai váltak be, de azokat meg is kell fizetni (300 ml 3000-3200 Ft).

2014. október 3., péntek

Fonásos tippek haladóknak


A fonást már évezredek óta gyakorolják. Kényelmes viselet, mutatós, praktikus. Minden korosztálynak jól tud állni a különbözőképpen elkészített fonás. Lehet tincsekre szedni, a fejhez fonni, a kettőt vegyíteni. Kontyokban nagyon mutatós. Elkészítése egyszerű, de vannak technikák, amiket már gyakorlott fonás készítőnek ajánlok.

Parketta fonás, láthatatlan vonalakkal:

Nagyon mutatós tud lenni egy parketta fonás, de igazi sikert az jelent, ha nem látszanak a választék vonalak. Ennél a típusnál először cikk-cakkban leválasztjuk a részeket, lehetőleg kettő, vagy három felé. Most a kettő felé választott változatot írom le.
Itt a cikk-cakkosan leválasztott részt elcsatoljuk. A szabadon hagyott részt elkezdjük parketta fonásban lazán befonni, és a fonás szélét kicsit kihúzkodjuk, hogy látványosabb legyen. Ez eddig könnyűnek hangzik, pedig nagyon nehéz a kihúzkodása a fonásnak, mivel könnyen széteshet a haj! Ügyeljünk rá, hogy a fonásba oldalról felvett tincsek a cikk-cakk vonalában maradjanak, ne essenek le! Amikor tarkóig végigfontuk a hajat, akkor jöhet a másik, elcsatolt része a hajnak. Itt is lazán fonunk, és a fonást szélesítjük, kihúzkodjuk a peremét. A két fonás végét ízlés szerint összefonhatjuk, vagy a mind a kettő szélét kiszélesíthetjük, kihúzkodhatjuk, és egymásba tekerhetjük, hasonlóan, mint azt a képen is látni. Aki szeretné cifrázni, az csatokat, virágokat, kiegészítőket is tehet bele, akár kilógó, vagy fonáson átlógó szálakat is hagyhat a halánték vonalában, vagy a frufruban.

Afro fonás:

Ajánlom azoknak, akik órákon keresztül szeretnek fonni. Én ilyen vagyok, ezért mellékelek egy videót, amiből megtudhatjátok, hogy hogyan is kell csinálni műhaj hozzáadásával.

Szőtt fonás:

Az egyik legembertpróbálóbb feladat! Itt konkrétan szőni kell a hajat. elkészítése még gyakorlott fodrászoknak is nehezen megy, mert itt nagyon nehéz a feszesség megtartása, és a haj könnyen széteshet. Nekem a kedvencem! Lehet nagyban, egész fejre, de lehet kicsiben is. Ez a technika mindenhogy mutat!
Hogy is kell csinálni?

Először is egy vonalban kiválasztjuk a vezető tincseket, ezt lehet vízszintesen, vagy függőlegesen is. A lenti képen én a vízszintes leválasztást választottam, úgyhogy ennél a példánál fogok maradni. Miután megvagyunk a tincsezéssel, érdemes hajlakkal lefújni, hogy ne szálasodjon. A kiválasztott tincsekből az elsőt (nekem a felsőt) a kezünkbe vesszük, többit érdemes elcsatolni, hogy ne legyen útban, és ne kelljen újra kibogarászni. A tincs mellett felveszünk egy egységnyi tincset. Hogy mekkora legyen az az egység, azt mi határozzuk meg, de utána azt a távolságot kell tartani. Az egy egység felvétele után a vezető tincsünket ráfektetjük, és vesszük fel a következő távolságot, amit a tincsünkön fogunk átfektetni. Ezt váltogatva ismételjük, pont úgy, ahogy mások a szőnyeget vagy a kosarat szövik. Amikor a sor (vagy oszlop) végére érünk, akkor lecsatoljuk, fixáljuk, rögzítjük a vezető tincsünket. Jöhet a következő vezető tincsünk, de itt az előbbi kezdés fordítottját csináljuk, vagyis nem a vezető tincsünket fogjuk ráhajtani, hanem az egységnyi tincset a vezető tincsünkön. Huh, ezt még leírni is bonyolult, pedig ha rájövünk a módjára, akkor nagyon élvezetes, és roppant látványos! 
Ezeket a szövéseket addig folytatjuk (míg bele nem jövünk!), míg el nem fogy a tincsünk, és a szőni kívánt hajterület. A tincsek végét érdemes parketta fonással eltüntetni, vagy óvatosan belevezetni a frizurába (ezt tettem én is).



Sarokszövéses fonás:

A fentebb leírt szövést alkalmazzuk, de itt már nehezített az amúgy is nehéz verzió, mivel itt nincsenek kifejezetten vezető tincseink. Ennek elkészítése inkább a parketta fonáshoz hasonlít, így a neve akár lehetne a parketta szövés is.
Itt kezdetben két tincset teszünk keresztbe egymáson, és a következő keresztezéshez újabb tincset veszünk fel, amit nem fogunk az előzőhöz hozzáfogni, hanem mellette vezetjük, ellentétes irányban. Ezt azoknak ajánlom, akik már elég gyakorlatot szereztek a szövéses technikában és bátran tudják alkalmazni vezető tincsek nélkül is. 

Halszálka fonás:
Tudom, hogy már írtam róla korábban is, de itt a szimmetria miatt tartom nehéznek a fonást.A lényege, hogy elkezdjük fonni a hajat, de mindig amit középre helyezünk tincs, az jóval kisebb, mint a többi. Ezt a tincset rendszerint a soron következő oldalról választjuk le, így tulajdonképpen nem három tincsből indulunk ki, hanem csak kettőből.

Csomózás:

Na jó, ez nem is annyira bonyolult... Talán egy picit a leválasztásoknál...
Arc mentén, fül fölött, tarkóig egy jó 5-10 cm-s sávot leválasztunk. Nagyobb tincsekre szedjük úgy, hogy a választék cakkos legyen. A tincseket külön hajlakkal lefixáljuk. Homlok fölött két tincset megcsomózunk kétszer, hajlakkal rögzítjük. Két oldalra elvezetjük a csomóból kilógó hajakat, és ott is a tincsekkel megcsomózzuk, a régi tincs végét belesimítjuk a frizurába, az újonnan felvett tincset tovább csomózzuk a következő tinccsel, így haladva egyre hátrébb, a tarkó irányába. A megmaradt hajat a tarkónál megtekerjük annyira, hogy betekeredjen a képen látható módon. A végeit eltűzzük, hogy ne lógjanak ki, de akár ki is lógathatjuk, ha nekünk úgy tetszik. Hajlakkal rögzítjük, mert könnyen szétesik.



Fonás a fonásban, avagy hogyan tudjuk feldobni az átlógatott fonásunkat:

A nagyobbik oldalon (értsd: az az oldal, ahol nincs választék) lógatott fonással parkettába befonjuk a hajat. (A lógatott fonást már ecseteltem régebben, ha nem tudod miről van szó, akkor kattints erre a szövegre!) A kilógó tincseket befonjuk, majd ezeket a tincseket felhasználva fonjuk tovább a parkettánkat. Mindig a legtávolabbi tincset használjuk fel! A fonott tincseket később húzzuk szét, hogy nagyobb területen látványosabb legyen.


Meghúzott fonás:

A meghúzott fonás nagyon egyszerű, mert végig fonunk három tincset, amiből az egyiket a végén megfogjuk, és a mellette levő két tincset felhúzzuk, miközben a kiválasztott tincset feszesen tartjuk. (Lenti képen balközép. A többi képhez a leírást megtalálod erre a szövegre kattintva!) Ami nehézséget jelent, hogy az apróbb szálak a meghúzás folyamán kimozdulhatnak, és ezáltal felbolyhosodhat a fonat. 


Szívecske fonás:

Középső választékot kell húznunk, egészen a búbunkig. Onnan szívecskében választjuk le a befonandó részt, mint ahogyan a képen is látható. A búbunktól kezdjük a fonást félparkettában haladva, vagyis csak az egyik oldalról adagoljuk a fonatunkhoz a tincseket. Azért csak félparkettába, hogy a választékunkat takarjuk, és csak a fonás látszódjon. Parketta fonásnál fontos, és itt különösképpen, hogy arra fog haladni a fonatunk, amerre húzzuk közben a hajat. Mivel itt nem látjuk, hogy mit csinálunk, és még a kezünk is kitekeredett pózban van, ezért nagyon nehéz kézben tartani a fonásunkat, és még a szimmetriára is ügyelnünk kell. Ezért ajánlom ezt is tapasztalt fonóknak.